Ihász Gábor
Ihász Gábor 1804. január 12-én született a Veszprém megyei Vaszar községben, szülőfalunkban. Édesapja, idősebb Ihász Gábor, aki többször is viselte a községi bírói tisztséget. Édesanyja, Zsédenyi Anna volt. Mivel a gyermek jó képességű, tehetséges és szorgalmas volt, a falu plébánosa Ódor Ferenc, elküldte őt a pápai bencések kisgimnáziumába, hogy ott tanuljon tovább. Veszprémben és Győrben is tanult egy-egy évet, majd – hivatást érezve a papi pályára – 1824. október 24-én, Zircen a cisztercita szerzetesek rendjébe lépett, annak növendéke lett. Itt szerzetesi névként a György nevet választotta, ettől kezdve Ihász Györgynek hívták. Rendje a legkiválóbb papnövendékek számára fenntartott bécsi intézetbe, a Pázmáneumba küldte tanulni. Csak két évet töltött itt, betegsége miatt 1826-ban haza kellett térnie. A pesti szemináriumba került, ahol 1830. augusztus 22-én pappá szentelték. Itteni tartózkodásához kapcsolódik, hogy az ő kezdeményezésére alakult meg az intézetben a „Magyar Társaság”: egy önképzőkör, amely a magyar nyelv és irodalom művelését tűzte ki céljául. Ez az egyesület még ma is működik a „Budapesti Központi Szeminárium Egyházirodalmi Iskolája” név alatt.
Mivel nemcsak pap, hanem kiváló tanár is lett, Ihász Györgyöt elöljárói a rend székesfehérvári gimnáziumába küldték tanárnak (1831), egy év múlva pedig a pécsi líceumba került, ahol magyart és a görög nyelvet is oktatta. Pécsett öt évet töltött (1832-1837), majd ismét a székesfehérvári gimnázium következett. Itt az ötödikes gimnazistákat tanította. 1842-ben Egerbe küldték, ahol ugyanezt a feladatot látta el. Betegsége ismét kiújult, ezért nyugalmasabb helyre küldte a rend vezetése: 1843-ban Nagyesztergár, majd 1844-ben Előszállás plébánosa lett.Itt fogott hozzá régóta dédelgetett álma megvalósításához: egy magyar nyelvtankönyv megírásához. A nagy mű nyomtatásban is megjelent 1846-ban Székesfehérvárott, s hamarosan az iskolai oktatásban kézikönyvül fogadták el. Az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom még Előszálláson találta Ihász Györgyöt, honfiúi lelkesedésében azonban ő is a jó ügy mellé állt és – elöljárói engedélyével – tábori lelkészként a honvédsereg tagja lett. 1849-ben, a szabadságharc leverésekor a Klapka György által védett komáromi várba menekült, ahol a várvédőkkel együtt tette le a fegyvert. A vereség után őt is meghurcolták: a hírhedt pesti börtönben, az „Új Épületben” két hetet raboskodott, majd 8 évi rendházfogságra ítélték, amelyből egy kemény évet le is töltött.
Villax Nándor zirci főapát 1850-ben fölszabadította fogságából és Egerbe küldte tanárnak. A titkosrendőrség azonban továbbra is figyelte, ezért kérte az egri érseket, Bartakovics Bélát, vegye fel egyházmegyéjébe, mint világi papot. Így is történt: kilépett a cisztercita rendből és visszavette eredeti nevét. Ihász Gábor 1851-ben az egri székesegyház szónoka lett. 1855 és 1858 között az Egerben működő és fiatal lányok nevelésével foglalkozó angolkisasszonyok rendjének hitoktatójaként dolgozott. 1858. január 9-én pedig kinevezték az Érseki Fiúnevelő Intézet igazgatójává. Ezt a tisztséget 1870. szeptember 12-éig töltötte be, amikor az érsek – idős kora és kiújuló betegsége miatt – felmentette és nyugalomba küldte.
Nem sokkal azután, hogy Egerbe került, ismét kiadta nyelvtankönyvét (1852), ekkor már átdolgozva és a diákok igényeihez igazítva. („Magyar nyelvtan az I. és II. osztálybeli gymnasiumi ifjusag használatára”). Ez a tankönyv olyan hihetetlenül népszerű lett az iskolákban, hogy 1895-ig huszonkilencszer (!) adták ki. A kortársak megjegyezték, hogy Magyarország lakóinak jelentős része Ihász Gábor könyve alapján tanult meg szépen, helyesen írni és beszélni. Rajongásig szerette a magyar nyelvet, abban a magyar lélek sajátos és félreérthetetlen megnyilatkozását látta. Sok-sok írása, cikke, tanulmánya jelent meg a különböző szakmai folyóiratokban – pl. az Egri Népiskolai Tanügyben, a Tanáregylet Közlönyében vagy az országszerte ismert Magyar Nyelvőrben –, amelyek hírnevét tovább öregbítették.
1875 után csendben, visszavonultan élt. Még megszervezte az Egri Egyházmegyei Irodalmi Egyletet, amelynek első elnöke lett. Visszavonultságában is minden nap dolgozott, szinte halála pillanatáig. Kortársai és életrajzírói megjegyzik, hogy „Gábor bácsi” maga volt a megtestesült szorgalom és munkaszeretet. 1880. szeptember 21-én halt meg. Halála előtt végrendeletet készített és meghagyta, hogy kit értesítsenek haláláról, milyen legyen a koporsója. Magához vette a szentségeket és nyugodtan, fölkészülten halt meg. Temetése 1880. szeptember 23-án volt az egri „Fájdalmas Anya” (ma: Hatvani úti) temetőben. Iskolánk 1994. január 6-án vette fel a község szülöttének, Ihász Gábornak a nevét. Az emléktábla fölé elhelyezett portré Heitler László művésztanár, az iskola egykori pedagógusának alkotása. Ihász Gáborról készült festmény a paptanár születésének 200. évfordulójára született.